A 6,3 milliárd dolláros üzlet megkötésével a China Eastern lett az első kínai légitársaság, amely rendelést adott le a továbbfejlesztett, költséghatékonyabban üzemeltethető neo típusra. A gépek forgalomba állásával a légitársaság 13 százalékkal tudja növelni kapacitásait, az első gépek 2018-ban, az utolsók 2020-ban kerülnek a kínai légitársasághoz, rövid és középtávú útvonalakat teljesítenek majd.
A Reuters hírügynökség szerint a China Eastern bejelentette azt is, hogy megállapodott az Airbusszal arról, hogy a gyártó visszavásárolja hét használt A300-as repülőgépét a légitársaságtól.
Az A320neo a mostani modell továbbfejlesztett, költséghatékonyabban üzemeltethető verziója, amelyre speciális szárnyvégeket (sharkleteket) szerelnek, ezzel csökkentve a légörvényeket, ezen keresztül pedig a fogyasztást. Emellett új, kisebb fogyasztású hajtóműveket is kínál a neo típusokhoz az Airbus. Eddig mintegy 2500 ilyen gépre érkezett rendelés, az első tesztpéldányok az ősszel szállhatnak fel, az első kereskedelmi repülés várhatóan egy évvel később lesz.
A China Eastern 1988 júniusa óta repül, belföldi és nemzetközi járatokat is üzemeltet: 349 repülőgépével több mint 150 városba repül. 2012-ben 85 milliárd jüanos bevétel mellett 3 milliárd jüanos (108 milliárd forintos) adózás előtti nyereséggel zárták.