Felszabadul Bangkok – visszavonulnak a tüntetők

Szuthep Thaugszuban, az ellenzék vezére túlfűtött beszédben jelentette be – az ellenzék lebontja a barikádokat a thai főváros fontos közlekedési csomópontjairól – de a demonstrációk folytatódnak. Elemzők szerint viszont valójában a bejelentés a tárgyalások kezdetét jelenti.

A kormányellenes tüntetés nem ér véget, de egyetlen helyszínre fognak összpontosítani a közeljövőben, ez a Lumpini Park lesz. Tehát felszabadul az Asoke, a Ratchaprasong, a Pathumwan és a Silom kereszteződés. A parkban már most is hatalmas csapat tüntető lakik sátrakban. A beszédben az ellenzék vezére nem győzte hangsúlyozni, hogy ez nem visszavonulás, csak a főváros népének akarnak egy kis nyugalmat biztosítani. Ugyanakkor azt is kijelentette, “Bármely más országban már rég győztünk volna.” És ismét a kormányt hibáztatta a kialakult helyzetért, személyesen pedig Jinglak Sinavatra miniszterelnök-asszonyt, aki szerinte “gyáván elfutott”, és már “második fővárosában” Csiang Maiban van.

Elemzők ugyanakkor emlékezetnek arra, ha lassan is, de beindultak a tárgyalások a kormánypárt és az ellenzék között. A közvetítő Sziomcsai Szriszuthijakom, a Választási Bizottság volt tagja. A tüntetők nevében a buddhista radikálisok vezére Luang Po Buddha Isszara találkozott Szomcsai Vonszavat volt miniszterelnökkel, aki a Sinavatra család fejének, az önkéntes száműzetésben élő Thakszinnak a sógora is egyben. Újabb találkozó is készül a jövő héten, immáron négy résztvevővel – bár a közvetítők egyelőre nem árulták el, hogy pontosan kikről van szó. Az első kör ugyanakkor nem volt túl sikeres. A szélsőbuddhista szerzetes – talán éppen ezért – kritizálta is Szuthepet, amiért visszavonulót fújt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez