Mozgóárus 16 diplomával

Kis ünnepség keretében vehette át 16-ik diplomáját Ashok Kumar Bhati, a vasúti mozgó árus Radzsasztan államban. 1977 óta dolgozik, most 58 éves, de tovább folytatja: miután lecsillapítja a vasútállomás népének éhséget, saját tudásszomjának enged, és úton van a 17-ik diploma felé.

Családi vállalkozást folytat a 16 diplomás mozgó árus a vasúton Indiában: még a nagyapja kezdte el az árusítást, de a fiai már nem folytatják: mind a kettő diplomát szerzett. Egyikük egy call centerben dolgozik, a másik rendezvényszervező. Épp nekik akart példát mutatni a 16 diplomás mozgó árus. Aki persze elhelyezkedhetne akár közszolgálati munkakörben is hiszen jogász diplomája is van, lehetne újságíró is hiszen abból is megszerezte a szükséges papírokat, de szerzett diplomát szociológiából és politikatudományból is. Ám ő kitart a család régi foglalkozása mellett: továbbra is húzza maga mögött kis kocsiját és árusítja a csemegéket egy vasútállomáson Indiában. Mit tanul most Bhati. Gandhi tanulmányokat folytat azon a szabadegyetemen, ahol legtöbb diplomáját szerezte. Példaképe ugyanis a modern India alapítója, a nagy Gandhi és Abraham Lincoln. Az amerikai elnök-éppúgy mint Bhati – munka mellett szerezte jogász diplomáját, majd pedig az Egyesült Államok egyik legjelesebb elnöke lett. A 16 diplomás mozgó árusnak nincsenek elnöki ambíciói, de az indiai Limca rekordok könyvébe már így is bekerült.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez