„Érdeklődést mutattak a koncesszió és a kiépítés részben is, meg kell állapodnunk, és egyébként jó, hogy érdekeltek az ügyben. A kínai cégek is érdekeltek a kiépítésben, és erről is tárgyalni fogunk” – mondta el Ilić a Tanjugnak nyilatkozva. Az ügyvivő kormány építésügyi minisztere közölte, hamarosan kiírják a pályázatot, és azt a céget bízzák majd meg a munkálatok elvégzésével, amelyik a legjobb feltételeket kínálja
(Visited 1 times, 1 visits today)