A “meghekkelt” Vaskupola

Napjainkban közismert tény, hogy a kínai hadsereg, erőforrásokat nem kímélve, támogatja az “informatikai hadviselést.” Ez többek közt az ipari kémkedést és a külföldi haditechnológiák lemásolását is jelenti. Az Egyesült Államokban nemrég indítottak eljárást – kémkedés vádjával – öt kínai állampolgár ellen, s az ellenük folytatott nyomozás során kiderült: több száz oldalnyi adatot és információt szereztek meg az izraeli Vaskupoláról. 

Kínai  hekkerek már évekkel ezelőtt „rendkívül érzékeny” adatokra tettek szert az izraeli katonai és haditechnikai fejlettségről, többek közt a Vaskupoláról. Három katonai vállalat szigorúan titkos besorolású, haditechnikai adatokat tartalmazó dokumentumait lopták el 2011 és 2012 között. A lopást a Komment Legénység nevű csoport követte el, amit a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hozott létre.

Lényegében ennek a csoportnak az egyik utódszervezete az 613978-as egység, amelyet 2013-ban hoztak létre Kínában. Ők rendszeresen indítanak kibertámadásokat amerikai vállalatok és kormányzati oldalak, illetve szerverek ellen. Mivel a Vaskupola lényegében egy közös amerikai-izraeli haditechnikai kooperáció terméke, ezért az Egyesült Államok területén is tároltak a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos információkat. 

Az “amerikai szálakat” követve, a kínai hekkerek sikerült azonosítaniuk a három izraeli haditechnológiai vállalatot: Israel Aerospace Industries-t (IAI), Rafael Advanced Defence Systems-t, és Elisra Group -t. A drónoktól kezdve, a rakétafelismerő szoftvereken át, egészen a ballisztikus rakétákig bezárólag, szinte minden „kényes adathoz” hozzájutottak a tolvajok. Azonban a hekkerek számára a „Szent Grált” a Vaskupoláról szóló információk jelentették, főleg a 900 oldalnyi (!) dokumentum az Arrow (Nyíl) III rakéta működéséről és technikai részleteiről. Ezenfelül trójai vírusokat telepítettek a számítógépre, valamint feltörték az alkalmazottak e-mail fiókjait is. 

Az izraeli kormány egyelőre nem reagált ez ügyben. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez