A világ legősibb mestersége Indiában ma is összefonódik a lánykereskedelemmel. A szegényebb vidékekről vagy elrabolják vagy megvásárolják a gyereklányokat, akiket azután prostitúcióra kényszerítenek a nagyvárosokban. A hatóságok nemigen lépnek fel ez ellen hiszen a lánykereskedők gyakran lefizetik a helyi rendőröket, akik becsukják a fél szemüket. A hatalmas országban könnyű eltüntetni egy 10 éves kislányt, különösen akkor, ha a családban sok gyerek van, és nem nagyon hiányzik egy éhes száj. Nemcsak Indiában, de a szomszédos Bangladesben és Nepálban is virágzik a lánykereskedelem. Az óvszer nélküli szexre kényszerített lányok gyakran egészen fiatal korban HIV fertőzöttek lesznek, és senki sem törődik azzal, hogy meggyógyulnak-e vagy sem? Nemkormányzati szervezetek próbálnak változatatni az áldatlan helyzeten. Például olyan menetek szervezésével, amely Valentin napon ítéli el a nemi erőszakot és kizsákmányolást Indiában ahol hagyományosan igen kevés megértésre és támogatásra számíthatnak a társadalom perifériájára szorult prostituáltak. Ezért mutatják be utcaszínház keretében, hogy a lánykereskedők áldozatai hogy kerülnek nyilvánosházakba szinte még gyerekkorukban Indiában.
Prostiséta Valentin napon
70 prostituált is részt vett azon a felvonuláson, melyet a nemi erőszak és kizsákmányolás ellen szerveztek Valentin napon Kolkataban. Utána utcaszínház a nyilvános házakba eladott lányokról.
(Visited 1 times, 1 visits today)