Embercsempészeket fogtak Kínában

Két embercsempész banda akadt horogra az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban, a rendőrség 20 hónapos nyomozásának eredményeképpen.

A tartományi rendőrség kiderítette, hogy a bűnözői csoportok legalább 32 embert juttattak hamis papírokkal európai országokba, Japánba és az Egyesült Államokba – jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap csütörtökön. Az egyik csoport vezetője egy 55 éves Jan családnevű pekingi férfi, társaival 165 olyan embert gyűjtött össze, akik szerettek volna az Egyesült Államokba kijutni. Vízumkérelmüket, annak dokumentációját ők intézték, de a kérelmezők közül mindössze húszan kapták csak meg a beutazási engedélyt. Közülük 19-en soha nem tértek vissza. A bandának 14 tagja volt, és az illegális üzlettel 1,71 millió jüant (64 millió forint) kaszáltak. A bíróság valamennyiüket bűnösnek találta és kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket. A másik csapat mindössze öt emberből állt, egyik akciójukban 13 embernek segítettek Japánba jutni, akik közül egy sem tért vissza. Az utazásszervezők embercsempészetnek minősülő tevékenységükből 1,75 millió jüant (65,7 millió forint) kerestek. Az ő büntetésükről nem szól a jelentés.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez