Az egyszerűen China Operating System (COS) nevet viselő rendszer a kínai társadalomtudományi akadémia szoftverintézete és a sanghaji Liantong rendszerkommunikációs vállalat együttműködésének eredménye.
A Linux-kódoláson alapuló rendszer létrehozásának nem titkolt célja a külföldi nagyokkal, így például az Apple telefonokon futó iOS és a Samsung berendezések által is használt Android rendszerekkel való verseny felvétele volt.
A COS azoktól eltérő módon nemcsak telefonokon és táblagépeken, de akár személyi számítógépeken is fut. A fejlesztők szerint a COS a külföldi társainál biztonságosabb, feltörése és a készülékekről történő adatlopás is jóval nehezebb a hackerek számára.
A kínai operációs rendszeren futó alkalmazások – csakúgy, mint az amerikai Apple-nél – egy on-line bolton keresztül tölthetők le, a programok fejlesztése teljes mértékben nyitott.
Azt egyelőre nem lehet tudni, milyen márkájú mobilokon és berendezéseken fut majd, a fejlesztők mindenesetre agresszív kampányba kezdtek a kínai gyártóknál a COS népszerűsítéséért.
Az iparági statisztikák szerint a kelet-ázsiai országban az Android rendszer örvend a legnagyobb népszerűségnek, piaci részesedése 78 százalék, míg az iOS rendszer 15,5, a Windows 3,5 százalékot tudhat magáénak.