Legyenek-e büszkék a japánok a kamikazékra?

Kínát bosszantja az a japán kezdeményezés, amely a kamikaze leveleket a világörökség részévé nyilváníttatná.

Minami-Kyushu városa azzal a kéréssel fordult az UNESCO-hoz múlt héten, hogy a II. világháborús kamikaze pilóták végrendeleteit és búcsúleveleit regisztrálják a világörökség részeként. A dél japán város, amelynek repteréről több száz öngyilkos pilóta indult a halálba 1945-ben, a világbéke fontosságát hangsúlyozó Magna Carta és Anna Frank naplója mellé szeretné felvétetni a dokumentumokat.
Kína Külügyminisztériuma hangsúlyozta, a kamikazek nem érdemelnek ilyen elismerést. Hua Chunying külügyi szóvivő szerint a törekvés teljesen ellentmond a világszervezet céljainak, hiszen a kérvényezők így kívánják szépíteni a japán haderőnek, az invázió során betöltött, szerepét.
A két ország kapcsolatait már régóta mérgezik a Kelet-kínai tenger körül húzódó viták. A másfél éve újult ki a probléma, miután a japán kormány 2012 szeptemberében államosította a japánul Szenkaku, kínaiul Tiaojü – szigetcsoport három tagját. Ezt követően tiltakozások, Japán-ellenes megmozdulások robbant ki sok kínai városban. Peking szerint ugyanis a szigetek évszázadok óta Kínához tartoztak, amelyeket csak a II. világháború után vettek el tőle illegálisan. A Mennyei Királyság tavaly légvédelmi azonosító övezetet hozott létre a tengernél.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez