Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője közölte, hogy Washingtonnak tudomása van azokról a meg nem erősített információkról, amelyek szerint Kínában folynak az előkészületek egy újabb légvédelmi azonosító övezetet létrehozására. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen egyoldalú és provokatív lépés fokozná a feszültséget a térségben, és komoly mértékben aláásná Kína elkötelezettségét a térségbeli geopolitikai viták diplomáciai úton való rendezése iránt. Az Aszahi Simbun című japán lap azt írta, hogy kínai védelmi illetékesek már kidolgozták egy új légvédelmi övezet tervét, amely a Vietnam által sajátjának tartott Hszisa-, közismertebb nevén Paracel-szigetekre is kiterjedne. Dél-kínai-tenger két nagyobb szigetcsoportja, a Nansa-(Spratly)szigetek és Paracel-szigetek felett Vietnam és Kína egyaránt teljes szuverenitást követel magának. Környékükön jelentős földgáz- és kőolajkészleteket sejtenek, a környező vizek halban gazdagok. Peking november 23-án bejelentette légvédelmi azonosító övezetének kiterjesztését néhány, a környező országok – Japán, Dél-Korea és Tajvan – által vitatott hovatartozású térségre a Kelet-kínai-tengeren, amivel kiváltotta az érintett országok haragját. Az Egyesült Államok nem ismeri el az övezetet. A Peking által bejelentett szabályok szerint az övezetbe belépő gépek repülési tervét előre be kell nyújtani, az övezetben pedig követniük kell a kínai légi irányítók utasításait, ellenkező esetben “rendkívüli védelmi intézkedésekre” kell számítaniuk.
Megfenyegette Kínát az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok óva intette Kínát attól, hogy egy újabb légvédelmi azonosító övezetet hozzon létre a Dél-kínai-tengeren, ahol a Vietnam által is sajátjának tartott Paracel-szigetek találhatók.
(Visited 1 times, 1 visits today)