Ezzel a produkcióval bűvölte el Kínát az Attraction

A brit tehetségkutató műsor győztesét léptette fel sztárvendégeként a kínai központi televízió (CCTV) hagyományos holdújévi gálaműsorában. A csapatot a londoni székhelyű JEM Artist művészeti menedzsment iroda vitte el Pekingbe.

A CCTV újévi műsorát évek óta hangos kritikával illetik a sajtóban és a közösségi médiában, aminek oka elsősorban a több száz milliós közönség túlzott elvárása. Évtizedekig ez volt a kínaiak legnagyobb családi ünnepét, a holdújév kezdetét köszöntő legnézettebb és legdrágább zenés, táncos televíziós program. A program szerkesztőin, rendezőin nagy a nyomás, s valószínűleg ezért is hívták meg sztárvendégnek az idén a londoni árnyékszínházas szerepléssorozat után nemzetközi hírűvé vált Attractiont. Produkciójukat itt tekinthetik meg.

Tavaly Céline Dion kanadai énekesnő léphetett fel Pekingben, de nem volt egyértelműen pozitív a fogadtatása.

Azt viszont már jó ideje szellőztette a sajtó, hogy ki nem lép fel. A kínai rock legnagyobb sztárja Cuj Csien/Cui Jian/ el akarta énekelni híres dalát, mely a Tienanmen téren tüntető diákok himnuszává vált 1989-ben. Az állami tévé főnökei azt kérték: énekeljen másról. A dal 1986-ban sláger lett, majd 1989-ben a Tienanmen téren tüntető diákok himnuszként énekelték. Aztán jöttek a tankok, és az álomnak vége lett a Tienanmen téren. Az énekest félreállították, sokáig nem léphetett fel. Később jött az olvadás, és 2006-ban már a Rolling Stones-szal együtt léphetett fel Sanghajban. Mick Jaggerrel együtt énekelték: I Can’t Get No Satisfaction. A kínai rock pápát az állami televízió sohasem foglalkoztatta. Most újítani akartak az állami televíziónál is, mert óriási a konkurrencia, és mert Kína új első embere ugyanahhoz a generációhoz tartozik mint a rock sztár. Ő is kiábrándult Mao elnökből, aki munkatáborba küldte az egész családját. Az énekest tehát meghívták a holdújévi gálára, amely egyfajta hivatalos jóváhagyást is jelent. Cuj Csien közölte: csak ezt a dalt hajlandó elénekelni. A tévés főnökök búsan bólogattak: nekik csak arra volt felhatalmazásuk, hogy meghívják a rock pápát. Arra már nem, hogy a híres dalt is bevegyék az újévi gála műsorba. Sok pop sztár és rajongó gratulált a rock pápának, amiért nem hajolt meg a cenzorok előtt. Mindez persze kicsit tragikomikus hiszen a cenzorok is tudják: bárki bármikor letöltheti a Tienanmen tér himnuszát, már régen nincs szükség arra, hogy az állami televízió jóváhagyjon bármit is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez