Baj van a Jáde Nyúllal

Műszaki probléma akadályozza a Jáde nyúl elnevezésű kínai holdjáró tökéletes működését, a zavar elhárításán dolgoznak a kutatók – jelentette a kínai média szombaton.

A szűkszavú, részletekbe nem bocsátkozó közlemény forrása a nemzetvédelem tudományos, technikai és ipari főhivatala. A közlésből csak annyi derül ki, hogy a rendellenességet “a Hold bonyolult felszíni körülményei” idézték elő. Az incidens nem sokkal azt megelőzően történt, hogy a (kínai nevén Jütu) holdjárót az elkövetkező – rendkívüli hideggel és sötétséggel járó – holdi éjszaka idejére másodjára is hibernálták, vagyis nyugalmi állapotba helyezték. A Jáde nyulat egyszer már „elaltatták”, két hete térítették magához. A kutatóberendezést a Csang’o-3 űrszonda szállította a Holdra tavaly decemberben. Eredetileg három hónaposra tervezett küldetése során a felszín alatti geológiai alakzatokat térképezné fel, továbbá a kőzetek és a talaj kémiai összetételének a vizsgálata a feladata. Eddigi tudományos vizsgálataihoz radarja, panoráma kamerája, röntgenkészüléke és infravörös képalkotó berendezése volt a segítségére.  A kínai Hszinhua hírügynökség egy szakértőt idézett, aki elmondta, hogy az eddigi mintegy 130 – holdszondákkal összefüggő – kísérlet eredményessége a világon 51 százalékosnak mondható. Az összeállításban felidéztek kudarccal végződött amerikai, japán és indiai próbálkozásokat is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez