Filmletöltés egy másodperc alatt – 5G-re kapcsol Korea

Egy másodperc alatt le lehet tölteni egy egész filmet az 5 G rendszerrel, melyet 2017-ben próbálnak ki Dél-Koreában, és 2020-ban már árusítani is akarnak a világpiacon. 1,1 milliárd eurót szánnak az ötödik generációs rendszerre Dél-Koreában.

“A kilencvenes években a 2 G, a 2000-es években a 3 G, a 2010-es években a 4 G rendszer volt nagy segítség az ország fejlődésében. 2020-tól ilyen lesz az 5 G.”- ígérte a tudományos és technológiai minisztérium szóvivője Szöulban. Elmondta, hogy állami pénzeken kívül beszáll a koreai telefontársaság is valamint az olyan világhírű cégek mint a Samsung és az LG. Hogy állnak a vetélytársak? A kínai Huawei tavaly ugyancsak azt jelezte, hogy kész 5 G rendszert dob a piacra 2020-ban. Erre a célra a kínai óriás 442,5 millió dollárt szán. A Huawei részt vesz a Metis nevű európai 5 G projectben is a japán Docomoval együtt. Itt az a baj, hogy túl sok a résztvevő:29 és túl kevés a pénz. Az Európai Unió brüsszeli bizottsága mindössze 27 millió eurót ad, a többiek 23 millió eurót. A határidő itt is 2020. Dél-Koreában abban bíznak, hogy ők lesznek az elsők, és így a haszon nagy részét ők vághatják majd zsebre. Arra számítanak, hogy egyedül Dél-Koreában egyetlen évben 331 millió von vagyis 230 millió euró lesz a közvetlen haszna annak, hogy az 5 G rendszer megkezdi működését az internetezők legnagyobb örömére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez