A delfineket megölik ugye?

Tiltakozott a japán halászok delfin vadászata ellen az USA tokiói nagykövete, és megpróbálta őket lebeszélni róla Yoko Ono. A japán szóvivő szerint másutt is esznek húst, így a delfinek védelmezése nem más mint képmutatás.

Csak magánemberként fejtette ki a véleményét Twitteren Caroline Kennedy amerikai nagykövet, amikor elítélte a japán halászok szokásos delfinvadászatát. 2009-ben filmet forgattak erről az Öböl címmel/The Cove/. Ebből tudjuk, hogy a halászok Taidzsi mellett egy szűk öbölbe terelik a delfineket, ahol aztán lemészárolják őket. Évente több százat. Az állatvédők azóta tiltakoznak, és hozzájuk csatlakozott most Kennedy elnök lánya, aki nemrég foglalta el nagyköveti posztját Tokióban. Üzenetében nem titkolta, hogy az USA kormánya sem helyesli a delfinhalászatnak ezt az ősi japán módját. Yoko Ono, John Lennon egykori felesége pedig – maga is japán – azzal érvelt, hogy a delfinek lemészárlásával mindaz az erőfeszítés válik semmivé, amit személyesen ő, és a többi nyugaton élő japán tett az utóbbi évtizedekben azért, hogy hazájukat megszerettessék nyugaton.

Válaszul a japán szóvivő azzal érvelt, hogy mindenütt ahol állatok húsát eszik, valamilyen módon megölik az állatokat. Ígérte, hogy a japán kormány hivatalosan is reagál majd az amerikai kifogásokra. Amerikában és a világ sok más országában a delfinek a gyerekek kedvencei hiszen aquaparkokban mindenki találkozhat velük. Ezért érzelmileg a delfinhalászat erőteljes negatív kritikát vált ki az Egyesült Államokban. Japánt bírálják a bálnavadászat miatt is, a távol-keleti szigetország viszont a saját hagyományaira hivatkozik, és arra, hogy a halászoknak is élniük kell valamiből Japánban is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez