Kampányfinis halálos áldozatokkal

Hárman meghaltak és több tucat szavazóhelyiséget megtámadtak szombaton, egy nappal a választások időpontja előtt Bangladesben.

A kormányon lévő Avami Liga (AL) egyik vezető tisztségviselőjét lelőtték az ország délnyugati részén, Kulna városában, a párt egyik aktivistája pedig meghalt, amikor társaival összecsapott az ellenzéki Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) követőivel az ország északi részén, Larmoniratban. Egy halálos áldozatot követeltek az összetűzések Patgram városában is. A rendőrség és választási illetékesek szombati közlése szerint 34 szavazóhelyiséget tüntetők felgyújtottak vagy megpróbáltak felgyújtani.

A zűrzavart fokozza, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a BNP előzőleg szombattól kezdődően kétnapos általános sztrájkra és a választások “teljes bojkottjára” hívta fel a lakosságot. Az ellenzéki párt az ellen tiltakozik, hogy Seikh Hasina Vajed kormányfő – a szokástól eltérően – nem jelölt ki egy független ügyvivő kormányt a választások felügyeletére. Ezt korábban a bengáli alkotmányi is rögzítette, az AL azonban kétharmados többségével élve, megváltoztatta az alkotmányt, mondván a választások tisztaságára felügyelő független kormány – amit a rendszerint a főbíró vezetett – immár “okafogyott”, mert “a bangladesi demokrácia meghaladta”. A kormány közben a BNP számos vezetőjét – jó negyven évvel ezelőtti háborús bűnök vádjával – börtönbe záratta, sőt ki is végeztette.

A két oldal között kibékíthetetlen személyi ellentétek is feszülnek. Az elmúlt 22 évben szinte folyamatosan a két nagy párt vezetője – Seikh Hasina és Khaleda Zia – volt a miniszterelnök.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez