Nyolc támadót a kínai rendőrök lelőttek, a kilencediket elfogták-jelentették a hatóságok Hszincsiang-Ujgur tartományban.
Október óta feszült a helyzet Kína nyugati határtartományában: az ujgur kisebbség egyes szervezetei házi készítésű fegyverekkel támadják a rendőrséget. Két héttel ezelőtt 14 ember halt meg egy hasonló támadásban Kasgar mellett ugyancsak a Selyemút környékén. A 14 halottból két rendőr is volt. Tavaly ugyancsak Kasgar környékén tucatnyi merénylet volt a rendőrség ellen: ősszel 11-en haltak meg, köztük két rendőr. Októberben három ujgur férfi felgyújtotta magát Pekingben a Tienanmen téren egy autóban: mind a hárman meghaltak és még két turista is az életét veszítette. Peking ezt követően megszigorította az ellenőrzést Hszincsiang-Ujgur tartományban. A hadsereg helyi parancsnokát leváltották. A kommunista Kína kikiáltása idején-1949-ben- a kínai népesség még a tíz százalékot sem érte el az elmaradott tartományban. Ma már a lakosság többsége kínai, minden vezető poszton ők ülnek. Ez ellenérzést vált ki az ujgur lakosságban, amely kisebbségbe került a saját hazájában. Ellenzéki szervezetek alakultak, köztük sok iszlamista csoport is. Peking erre hivatkozva iszlamista terroristáknak bélyegzi az ujgur lázadókat. Kasgar, a tartomány ősi fővárosa és vallási központja, az ujgur ellenállás centrumává vált. A kínai hatóságok ezért elhatározták a város átépítését: a muzulmán óváros helyére bevásárló központokat terveztek! Ez fokozta az ujgur kisebbség ellenszenvét. Kasgar radikális átépítésének tervét végülis visszavonták, de Peking el van szánva arra, hogy Hszincsiang-Ujgur tartományból pontosan olyan régiót csinál mint a többi kínai tartományból, annak ellenére, hogy ebben a nyugati határtartományban még mindíg 40% körül van az iszlám hagyományokkal rendelkező ujgur őslakosság aránya.
Támadás a Selyemúton: 8 ujgur lázadót lőttek le a kínai rendőrök
Késekkel, benzines palackokkal és kézigránátokkal felfegyverzett ujgur támadók hétfőn hajnalban megrohantak egy rendőrőrsöt Kasgar mellett.
(Visited 1 times, 1 visits today)