A Selyemút újranyitása a legfontosabb Kínának

A nagyhatalmakkal való kapcsolatépítés fontosságáról beszélt a kínai diplomácia 2014-es irányvonalait felvázolva az ázsiai ország külügyminisztere a helyi sajtó keddi közlése szerint. Vang Ji felszólalásából kiderült az is, hogy jövőre a gazdaságdiplomáciának is kiemelt szerep juthat a kínai politikában.

A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint Vang Ji egy hétfői pekingi fórumon úgy fogalmazott: a globális nagyhatalmakkal, így az Egyesült Államokkal és Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban jelentős előrelépés történt idén. Ezt folytatván, a fokozott együttműködés kereteinek építésére helyezik a hangsúlyt a jövőben is – mondta Vang. Washingtonnal egy “új típusú viszony” kiépítése, Moszkvával a kooperáció kiterjesztése a cél.

A kínai külügyminiszter azt is hangsúlyozta: Peking biztos abban, hogy a feltörekvő Kína és a világhatalom Egyesült Államok közötti összetűzések kölcsönös erőfeszítésekkel elkerülhetőek. Vang ezt mindössze pár nappal azután mondta, hogy az amerikai média hírt adott egy december eleji, a dél-kínai tengeren történt incidensről, melynek során csaknem összeütközött egy amerikai rakétacirkáló és egy kínai hadihajó, amiért a kínai sajtó az amerikai felet tette felelőssé.

Vang a szomszédos országokat érintő jövőbeli külpolitikával kapcsolatban azt mondta: Kína – ahogyan eddig is – nemzeti szuverenitásának biztosítását tartja szem előtt, miközben a térségbeli konfliktusokat párbeszéd által igyekszik rendezni. Peking továbbra is támogatni fogja a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését és az ezt célzó hatoldalú egyeztetések újrakezdését – ígérte.

Az Európai Unióval kapcsolatban Vang csak szűkszavúan annyit mondott: a fejlesztési stratégiák összehangolása folytatódik majd a jövőben is.Jelezte, hogy Kína a fejlődő országokkal is fokozná az együttműködést.

A gazdaságdiplomáciáról szólva a tárcavezető a közép-ázsiai országokkal való fokozott együttműködést jelentő, Selyemút gazdasági övezet és Vízi Selyemút tervek minél előbbi kivitelezését sürgette. Kína szintén erőfeszítésekt tesz a Dél-Koreával és Ausztráliával folytatott kereskedelmi tárgyalások lezárása és a Kína-Dél-Korea-Japán szabadkereskedelmi megegyezés tető alá hozása érdekében.

A Hszinhua hírügynökség és a Global Times című állami lap által idézett szakértők szintén a gazdaságdiplomácia fontosságát hangsúlyozzák. A Kínai Kommunista Párt központi bizottságának harmadik plenáris ülésén eldöntött reformok megvalósulásához szerintük a gazdasági nyitáson és a világgazdaságba való jobb integrálódáson át vezet az út.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez