Észak-Korea a Marsra készül

Megdöbbentő, és elég valószínűtlen bejelentést tettek Phenjanban – a kommunista ország embereket akar küldeni a Marsra.

Phenjan a most ismertetett tervek szerint legkésőbb 2020 júniusában akarja felbocsátani első, rögtön másfél tonnás saját műholdját, adja hírül a Pravda. Hamarosan ezután már sor kerülne az első ember nélküli Hold-expedícióra, 2040-re a Marsra illetve aszteroidákra terveznek utakat, a megfogalmazásból nem derül ki, hogy ezt már észak-koreai űrhajósok hajtanák-e végre, vagy továbbra is űrszondákról lenne szó. A Nemzeti Űrbizottság közleménye hangsúlyozza, hogy az országnak „biztonsági okokból” van szüksége arra, hogy komoly űrprogramot hajtson végre. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy Észak-Korea korábbi rakétakísérleteit is békés célú programokkal magyarázta Phenjan, miközben eléggé nyilvánvaló volt, hogy a kipróbált eszközök, amelyek olykor Japán felett is áthúztak, ballisztikus fegyverek voltak. A módosított program céljaira az észak-koreai kormányzat 410 milliárd wont, vagyis 386 millió dollárt pluszban különített el. A Pravda által idézett szakértők szkeptikusak, mondván, az űreszközöket először ki kell prüóbálni, és csak utána remélhetők komoly eredmények.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez