1953 egy szerencsétlen napján két kisfiú született egymás után Tokióban a Szan-Ikukai kórházban. Egyikük egy gazdag család első gyermeke volt, a másik sokkal szerényebb családi körülmények közé érkezett volna. Az ápolók – ma már senki nem tudja megmondani miért, hogyan -összecserélték a két gyermeket. Az egyik kismama jelezte is, hogy ő nem ezeket a ruhákat készítette oda születendő fiának, de erről az apróságról – ami később igen fontos lett – megfeledkeztek.
Az egyik gyermek jó iskolába járt, és szép karriert futott be. A másik azonban, miután alig két éves volt mikor édesapja meghalt, és anyjuk csak segélyből nevelte fel őt és testvérét, bizony keményebb életet élt. Iskoláit estin végezte, és nem vitte többre a teherautósofőrségnél.
Az egészre nem derült volna fény, ha a gazdagabbik család gyermekeinek – az elcserélt fiú három ifjabb testvérének – nem tűnik fel, hogy bátyjuk valahogy nem hasonlít rájuk. Kutatásba kezdtek, aminek DNS-teszt lett a vége, ami kimutatta a szörnyű igazságot: testvérük elcserélt gyerek. Ekkor azt is kiderítették, hogy ki a valós rokon. Ő pedig perelni kezdett, mondván, neki járt volna a jobb élet.
A bíróság ugyan nem ismerte el, hogy az iskolai eredmények egyenes arányban állnak a család anyagi helyzetével, de azt igen, hogy hogy jobb körülmények között élő családnál több esélye lett volna, hogy magániskolába járjon, vagy egyetemre jusson – ahogy egyébként a cserebaba meg is tette. A bírósági döntés szerint “komoly mentális hátrányt” szenvedett az elcserélt gyermek, miután hatvan éven keresztül nem tarthatta a kapcsolatot szüleivel és testvéreivel. Az elszenevedett vagyoni és nem vagyoni kárért 32 millió jent (közel 70 millió forintot) kell a kórháznak fizetnie az elcserélt embernek, biológiai szüleinek pedig 6 millió járna, amit, mivel a szülők már nem élnek, biológiai testvéreei oszthatnak fel maguk közt.