Navaz Sharif kormányfő Rahil Sharif altábornagyot nevezte ki a hadsereg élére. Nem rokonok. Új vezérkari főnöke is van a Pakisztánban nagyon befolyásos fegyveres erőnek: Rasid Mahmud altábornagy.
Mindkét tábornok valószínűleg folytatja a jelenlegi főparancsnok, a Kayani tábornok-féle irányvonalat, vagyis nyíltan nem avatkozik be a politikába.
Pakisztánban nagy hagyományuk van a katonai puccsoknak. Ziaul Hak tábornok is így került annak idején hatalomra, és 1999-ben a hadsereg buktatta meg az akkori kormányfőt, akit akkor Navaz Sharifnak hívtak. Épp ezért választott apolitikus hírében álló tábornokokat a hadsereg élére a miniszterelnök. Az 1999- ben puccsot végrehajtó tábornok, Pervez Musharraf Pakisztán elnöke lett. Most viszont bíróság előtt kell felelnie korábbi tevékenységéért.
Jövőre a NATO csapatok nagyrésze elhagyja a Pakisztánnal szomszédos Afganisztánt, a tálibok pedig mindkét országban jelen vannak. Az iszlamista miliciát korábban a pakisztáni hadsereg képezte ki és fegyverezte fel. Jelenleg a tálibok harcban állnak Pakisztán és Afganisztán kormányával. Az új hadsereg-főparancsnok eddig a kiképzésért volt felelős. Korábban ő irányította Pakisztán első számú katonai akadémiáját Abottabadban.
Éppen abban a városban, ahol háborítatlanul élt évekig Oszama bin Laden, a világ legkeresettebb terroristája, akit 2011-ben öltek meg amerikai kommandósok.