A tudósok minden korábbinál átfogóbb DNS-vizsgálatok eredményeivel támasztják alá állításukat. Amennyiben a későbbiekben sikerül bebizonyítani, hogy a vizsgált személyek közös őse tényleg Konfuciusz, azzal sok évszázados találgatások és Kína-szerte terjengő mítoszok érhetnek végét. Egyelőre annyit mondhatunk: a közös vérvonal bizonyítása jelentős eredmény – fogalmazott Han Seng, a Fudan Egyetem kutatásának egyik résztvevője.
Konfuciusz (Kr.e. 551-479) tanításai a mai napig meghatározó szerepet játszanak a kínai társadalomban és gondolkodásban, őt gyakran a kínai civilizáció atyjaként emlegetik. Ebből fakadóan vélt utódait évszázadokon át kiemelt tisztelet övezte, ők előkelő – őrgrófi, hercegi – rangot élveztek, s magas állami hivatalokat töltöttek be. Becslések szerint ma mintegy hárommillió leszármazott él Kínában és szerte a világban, közülük kétmillióan vannak hivatalosan is regisztrálva.
Férfiágon a 83. generációnál tart a számlálás, a nemzedékek sorát a történelmi dokumentumok tanúsága szerint egészen Konfuciusz halála óta nyilvántartják. A Fudan Egyetem 2006-ban kezdődött DNS-vizsgálatának egyik célja volt felkutatni azokat, akik a történelmi bizonyítékok megsemmisülése miatt az évszázadok során “kiestek” az utódok sorából. A talált eredmények birtokában 2009-ben frissítették a leszármazottak listáját.