Politikusok, szakértők, újságírók hetek óta latolgatják, milyen irányt vesz „a harmadik plénum” (az új összetételű központi bizottság harmadik tanácskozása), sorra véve azokat a területeket, amelyekről köztudomású, hogy előbb vagy utóbb gyökeres változtatásokon kell átmenniük, illetve azokat, amelyekkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, ha nem is az időszerűségüket, de a mélységüket illetően.
A KKP 1978 óta hagyományosan a központi bizottságok harmadik plénumát használja arra, hogy reformelképzeléseit párthatározatban rögzítse, aminek a végrehajtása aztán hosszú évekre, évtizedekre nyúlik el. Teng Hsziao-ping néhai kínai vezető 35 éve hirdette meg a reform és nyitás politikáját, a gazdaság állami kézben tartásának, ellenőrzésének a lazítását. 1993-ban szintén az aktuális harmadik plénum volt az, ahol az úgynevezett szocialista piacgazdaságról döntöttek, s utat nyitottak a következő két évtized látványos növekedésének.
Arra, hogy az idén a mintegy 200 tagú testület pontosan miféle irányváltást szentesít, egyelőre csak a csúcsvezetés egy-egy tagjának „elszólásaiból”, az irányított állami médiában megjelent cikkekből, agytrösztök tanulmányaiból, elemzésekből, szakértői hozzászólásokból lehet következtetni.
Az egyik sokat sejtető dokumentum a kormány kutatási és fejlesztési központjához köthető tanulmány, a „383-as terv”. Ez a piacra, a kormányra és a vállalatokra vonatkoztatva 3 koncepciót tartalmaz, 8 reformterületet és további 3 „kölcsönösen összefüggő reformkombinációt” (csomagot) olyan területeken, mint amilyen az állami felügyelet, a korrupcióellenes harc, az állami vállalatok monopolhelyzete és a földreform.
Mindazonáltal megfigyelők úgy vélik, hogy a szakértői javaslatcsomag „merészebb”, mint amire a végleges határozatban számítani lehet. Ennek egyik okának azt tartják, hogy a „kívánságlistát” nehéz egy az egyben beilleszteni a jelenlegi politikai rendszerbe, a párton belüli különböző érdekcsoportok vívják harcaikat. A lobbiérdekek egyeztetése manapság sokkal nehezebb, mint valaha – jegyzik meg a bennfentesek.
Egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy a több évtizedes, gyors ütemű növekedés tempóját immár a központi akarat is lassítani kívánja. A gazdaságirányítás belátta, hogy a monopolhelyzetbe került állami vállalatok, a kiváltságokat élvező helyi önkormányzatok sok területen gátjává váltak az „egészséges” gazdasági fejlődésnek, s ezzel egy időben gyengítették a párt tekintélyét. A kormányfő, Li Ko-csiang, a párthierarchia második embere maga is utalt rá a napokban, hogy Kína modernizációjának útjában áll egy sor, a gazdaságban mélyen gyökerező konfliktus, strukturális probléma, amelyeket el kell hárítani.
Egy, a központi pártlaphoz tartozó magazin közelmúltbéli közvélemény-kutatásának eredménye azt mutatta, hogy a válaszadók többsége, 83 százaléka, a központi kormányzati szerepek „leadását” várja a leginkább, míg 78 százalék a jövedelemkülönbségek hatékony kezelését szeretné. Hetvenhat százalék számít arra, hogy a még meglévő monopóliumok megszűnnek, és 75 százalék óhajtaná a jelenlegi lakossági regisztrációs rendszer módosítását.
A kínai viszonyokat ismerők körében azzal mindenki egyetért, hogy a kommunista párt vezető szerepe a reformfolyamatban a jövőben sem kérdőjelezhető meg. Miközben sokan úgy vélik, hogy a gazdasági reform sikere politikai reformok nélkül nem képzelhető el. Ám politikai reformon Kínában senki nem ért többpártrendszerű, nyugati típusú demokráciát; a fennálló politikai vezetésnek, a kommunista pártnak nem szándéka a hatalomból kivonulni. Magyarán, bármilyen politikai (intézményi) reformra kerül is sor a belátható jövőben Kínában, az a KKP vezetésével fog megtörténni.
A kínai média intenzív beharangozóinak köszönhetően, a helyi közvélemény meglehetősen nagy várakozással tekint a hétvégén kezdődő ülésre. A szakértők közül éppen ezért sokan arra figyelmeztetnek, előfordulhat, hogy a derülátók csalódni fognak. Ám azt is nagy eredményként, fontos üzenetként lehetne értékelni – hangoztatják a szakértők -, ha a központi vezetés világosan, egyértelműen kifejezésre juttatná: a reformok „már úton vannak”, s határozott irányt mutatna a gazdasági, a társadalmi, a kulturális, a környezetvédelmi és egyéb területeken. (MTI)