Koreai filmfesztivál Budapesten

A Koreai Kulturális Központ szervezésében 2013. november 4-8. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre a koreai filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei programban szereplő díjnyertes koreai alkotások egy kivételével először láthatók Magyarországon. A vetítések ingyenesen látogathatók.

A 2013-as koreai filmhetet a Grand Bell Awards-díjas A férfi, aki királyt játszott című film díszvetítése nyitja meg 2013. november 4-én 19 órakor a Filmszínház dísztermében, zártkörű előadás keretében. Az izgalmas, helyzetkomikumokkal fűszerezett történelmi dráma középpontjában egy olyan közember áll, akit a király bőrébe bújtatnak annak hasonmásaként, megakadályozandó az uralkodó elleni merényletet.
A filmhét során további négy alkotás látható az Urániában, a nagy érdeklődésre tekintettel mindegyik film kétszer is műsorra kerül. Látható lesz Park Chan-wook Cannes-ban a Zsűri Nagydíját elnyert bosszúdrámája, az Oldboy, melyben a rendező mesteri módon ötvözi a brutalitást a líraisággal. A drámai fordulatokban gazdag, kiváló történetvezetés mellett a film képi világa is egyedülálló.
Amelyik kutya ugat, az nem harap címmel debütál hazánkban Bong Joon-ho Grand Bell Awards-díjas vígjátéka, mely sikerrel vegyíti a mély filozófiai kérdéseket és a humort. A film a gazdasági válságból kilábalt Dél-Korea újdonsült jóléti társadalmának furcsa szokásait állítja szembe a hagyományokkal. Így esik meg például, hogy míg egy hatalmas épület lakóinak egy része újgazdag hóbortnak hódolva, státuszszimbólumként tart ölebeket, addig a ház gondnoka az alagsorban a legnagyobb természetességgel főzi meg a házi kedvenceket.
Vértestvérek
A Vértestvérek hamisítatlan dél-koreai akciófilm, amely egy tipikus macska-egér játékot mutat be. Jang Hoon filmjének főszereplője egy észak-koreai titkosügynök, akinek élete egy megbízást követően teljesen megváltozik. A célpont ugyanis Kim Jong-Il másod-unokatestvére, aki rendszerellenes könyvének megírása miatt kerül a feketelistára. Az árulásokkal és fordulatokkal tarkított történetben, amely 2010-ben elnyerte a Blue Dragon Film Awards legjobb filmnek járó díját, nagy szerep jut az emberi kapcsolatok, az egymás iránti tisztelet, bizalom és őszinteség ábrázolásának.
Rough Cut
A 2013-as koreai filmhetet a Csak egy film/Rough Cut magyarországi premierje zárja, melynek forgatókönyvét a hazánkban is népszerű Kim Ki-Duk írta. Az akciófilm kiváló színészeket sorakoztat fel, a két főszereplő és a film rendezője, Jang Hoon is elnyerte 2008-ban a Korean Association of Film Critics Awards első díját. A film egy helyi gengszterfőnök és egy gőgös színész különös találkozásával kezdődik. A cinikus humorra ábrázolt, csavaros történetben nem csak a két férfi sorsát követhetjük nyomon, hanem a dél-koreai filmiparba is betekintést nyerhetünk.
A vetítésekre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges. A filmeket eredeti nyelven vetítik, a dísztermi vetítések magyar és angol felirattal, a Csortos teremben zajló vetítések angol felirattal láthatók.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez