Kincset érő egyezség született Indiában

Húsz éve háborúzik az egykori maharadzsa családja. Gyémántokon, palotákon és egyéb kincseken huzakodnak, bíróság tett pontot az ügy végére. 3 milliárd dolláros a vagyon!

Több mint húsz éve tartó családi viszály ért véget végre Indiában. A vita persze a pénz miatt tört ki, és végül bíróság tett pontot az ügy végére. Nem aprópénzről beszélünk, milliárdos nagyságrendű az ügy, és nem mellesleg az egykori királyi család tagjairól van szó: a Gaekwad-família veszett össze a “kosztpénzen”.
Ami persze nem az, ugyanis az egykori maharadzsa családja palotákon, brilleken, egyszóval az “ezeregyéjszaka” kincsén huzakodott – míg végül közösen, bíró előtt aláírtak egy olyan egyezséget, amely szerintük véget vet a húsz éve tartó veszekedésnek.

A “királyi” balhé 1991-ben kezdődött, Sangramsinh Gaekwad és bátyja, Ranjitsinh Gaekwad között. Az apjuk volt Baroda állam utolsó királya egyébként, ő kiáltotta ki a Nagy-Britanniától való függetlenséget, nagyapjuk szintén híres “lázadó” volt, III. Sayyaji Rao Maharadzsa ugyanis 1911-ben szállt szembe a brit monarchiával.

De mielőtt a múltba révednénk, térjünk vissza a jelenbe, az ügyben eljáró bíró ugyanis azt mondta: ebben az évben ez a második legnagyobb vagyoni vita, a “dobogós” perpatvarban állítólag egy akkora épület volt a tét többek között, amely négyszer nagyobb, mint a Buckhingam Palota.

Nos, Gaekweadék se panaszkodhatnak, hiszen volt min vitázniuk és osztozkodniuk, annak dacára, hogy húsz ember érintett a családi kincs elosztásában, ráadásul a perpatvar egyik “főkolomposa”, Ranjitsinh Gaekwad tavaly májusban elhunyt. Így a keserű jogi vita Sangramsinh Gaekwad és az unokaöccse, Samarjitsinh Gaekwad egyezségével ért véget.

Az egeszség értelmében Samarjitsinh és családja fészkelheti be magát a a híres 1890-ben épült Laxmi Vilas Palace-ba, ez India egyik leghatalmasabb magánkézben levő palotája. Természetesen a hozzá tartozó több száz hektáros kert és állítólagos golfpálya is az unokaöcs vagyona lett. Az ő felügyelete alá kerül a birtokhoz tartozó múzeum, tele értékes festményekkel, műtárgyakkal, gyémántokkal és ékszerekkel.

Sangramsinh és családja pedig a bizniszt viszi tovább, azaz a család cégeit, földjeit kapja, beleértve a vadodarai – egykori Baroda – Indumati Mahal palotaát, valamint számos Mumbai-ban levő vállalat irányítását veszi át. Az osztozkodásnak ezzel közel sincsen vége, a helyi sajtó szerint a teljes vagyon ugyanis 3 milliárd dollárra rúg, és még négy Gaekwad-lány kap különböző ingatlanokat. Samarjitsinh Gaekwad az egyezség aláírása után röviden kommentálta az ügyet.

– A lehető legjobb döntést hoztuk meg. Elégedettek vagyunk, és reméljük, hogy ezzel sikerül lezárni a múltat, és újra összekovácsolódik a család – mondta Samarjitsinh Gaekwad.

laxmi

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez