Aki járt már Kínában, tudja (de aki nem, az is sejti), hogy ott nyugati embernek nem könnyű a tájékozódás. Minden kínai jelekkel van kiírva, így aztán még arra sem bazírozhatunk, hogy majd valahogy megjegyezzük a kiírásokat. Angolul meg persze nem tudnak. Az egyetlen biztos módszer, ha egy taxisnak odanyomunk egy kínai nyelvű szöveget azzal az úticéllal, ahová menni szeretnénk. Kedvesen bólogat, aztán elvisz valahová. A világ persze változik, és Kínában is egyre inkább érzik a szükségét a külvilággal való kommunikációnak. Első kantoni utam során (1998) történt, hogy végigjártuk a belváros éttermeit keresve egy helyet, ahol esetleg van angol nyelvű menü. Az első helyen persze nem volt. A másodikon se és így tovább. Aztán véletlenül visszatértünk az első helyre. Ott láttuk a tulajt és a teljes stábot, amint izzadva borultak egy kínai-angol szótár fölé, kezükben az étlappal…