Egy tengeralattjáró is elsüllyedhet

Robbanás történt egy indiai tengeralattjárón.

Bombay kikötőjében volt a Sindhurakshak nevű, orosz gyártmányú tengeralattjáró. Egyszer csak robbanás rázta meg a vízi járművet, amelyből hatalmas füst tört fel. Az indiai tévében minderről látható volt egy rövid felvétel. A hajótest a robbanás után nagyon gyorsan a tenger alá merült, de ezúttal nem  „jószántából”. Hamarosan búvárok érkezetek, behatoltak a hajótestbe, de ott életnek nyomát nem találták. A fedélzeten tartózkodó 18 tengerész minden bizonnyal életét vesztette, bár még holttestek nem kerültek elő. A tengeralattjárót nem rég teljesen felújította egy orosz cég, amely a katasztrófa hírére közlemény adott ki. Ebben az áll, hogy ők kifogástalan műszaki állapotban adták át a tengeralattjárót az indiai személyzetnek. E váratlan baleset pár nappal azután történt, hogy az indai haditengerészet két bemutatót is tartott. Először az első hazai gyártású atom-tengeralattjáró reaktorát aktiválták a nyilvánosság előtt  – sikerrel. Ezután pedig fölengedték a sajtó képviselőit az első, még épülőfélben lévő indai repülőgép-hordozó fedélzetére. Az erősödő, modernizálódó indai haditengerészet imázsán nagyon sokat ronthat a tengeralattjárón, egyelőre még ismeretlen okból bekövetkezett robbanás.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez