Vietnam középső, hegyvidékes része a helyszín. Itt etnikai kisebbségek élnek és ez a régió sokkal kevésbé fejlett, mint a két nagy síkvidék, délen a Mekong, északon a Vörös-folyó mentén. Az egyik közép-vietnami falu több lakója is hosszabb túrát tett az erdőben. Már negyven kilométernyire voltak falujuktól, amikor a dzsungel kellős közepén felfedeztek egy ember alkotta kunyhót. Visszatértük után ezt elmondták a falu vezetőinek. Néhány nap múlva a természetvédelmi hivatal és a helyi adminisztráció egy kis „expedíciót” indított a rejtélyes kunyhó irányába. Nem jártak eredménytelenül.
Találkoztak ugyanis két emberrel. Kiderült, hogy egy 82 éves férfi, 41 éves fiával már negyven éve él az őserdőben. 1973-ban még javában dúlt a vietnami háború. A falut támadás érte, a férfi felesége és két gyermeke meghalt. Életben maradt kisfiával a pánikba esett férfi dzsungelbe menekült. És azóta nem tért vissza. Növényekkel táplálkoztak, kis állatokra vadásztak. Igazai vademberi életet éltek. Az apa még beszéli anyanyelvét, a vietnami helyi dialektusát, de 41 éves fia, aki a dzsungelben nőtt fel, gyakorlatilag nem tud beszélni. Negyven éve semmilyen kapcsolatuk nem volt a társadalommal, az apa elmondása szerint egyetlen emberrel sem találkoztak. Nem lesz könnyű a visszailleszkedés.