Államfőválasztás meglepetés nélkül Pakisztánban

A kormányzó Muzulmán Liga jelöltje lett Pakisztán új elnöke

Az alapvetően protokolláris funkciót betöltő államfőt Pakisztánban a parlament, a szenátus és a helyi törvényhozások tagjaiból álló elektori testület választja. A legutóbbi általános választásokat nagy fölénnyel nyerte a Muzulmán Liga. A korábban kormányzó Pakisztáni Néppárt így eleve esélytelen volt az elnökválasztáson. A jelenlegi államfő, a néppárti Ali Zardari mandátuma szeptember elején jár le. Ő maga már korábban jelezte: nem indul harcba újraválasztásáért.

Ezzel, bár lehet hogy csak ideiglenesen, a Bhutto klán kivonul a pakisztáni belpolitikából. Zardari ugyanis a 2007-ben meggyilkolt Benazir Bhutto özvegyeként mintegy „megörökölte” az elnöki posztot. A Néppárt egy másik, ismeretlen jelöltet állított, de aztán visszaléptette és a voksolás bojkottja mellett döntött, mert a legfelsőbb bíróság előbbre hozta a választást az eredetileg tervezettnél.

Így kedden szinte ellenfél nélkül nyert Mamnoon Hussain, aki pártfunkciója mellett gazdag üzletember, vagyonát a textiliparban szerezte. Korábban rövid ideig Sindh tartomány kormányzója volt. Államfőként főleg ceremoniális feladatai lesznek, az érdemi politikai hatalom ugyanis a kormány és a miniszterelnök kezében összpontosul.  Az már más kérdés, hogy e hatalmat jelentősen korlátozzák a 180 milliós ország helyi konfliktusai és a katonailag mind erősebb pakisztáni tálibok akciói.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez