Börtönostrom Pakisztánban-véres eredménnyel

Az északnyugati régió egyik fegyintézetéből 230 rabot szabadítottak ki a pakisztáni tálibok.

 

Hétfőről keddre virradóra először az áramszolgáltatás szűnt meg Dera Ismail Khan börtönében, ahol 5000 rabot tartanak fogva. A fények kihunyta után akna- és rakétavetőkből zúdult össztűz a fegyintézetre. A kb. ötvenfős tálib kommandó nagyon jól fel volt szerelve, és valamennyien afgán rendőregyenruhát viseltek, ezzel teljesen megzavarták a börtönt felügyelő őrséget. Egész éjjel tartott a tűzharc, a börtönt környező épületeket is megszállták a tálibok, hogy minél kedvezőbb pozícióból tudjanak tüzelni. Végül a jól előkészített akció elérte célját: legalább 230 rabot sikerült kiszabadítani, köztük vagy harminc veszélyes tálib terroristát.

A korántsem végleges mérleg szerint öt börtönőr vesztette életét. E támadás forgatókönyve kísértetiesen emlékeztet a múlt heti iraki börtönostromra, amelyet az ottani al-Kaida szárny hajtott végre. A pakisztáni tálibok is kapcsolatban állnak az al-Kaidával, tehát lehet, hogy ebben az akcióban is szerepe volt a globális terrorszervezet „szakértelmének”. Ez a börtönostrom egy újabb illusztrációja annak, hogy a júniusban hivatalba lépett új kormány ugyanúgy képtelen féken tartani a tálibokat, mint elődje. Sőt Nawaz Sharif hatalomra kerülése óta a lázadók még aktívabbak, mint korábban voltak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez