A tanárok bojkottálják a silány és gyilkos menzát

Feladta magát annak az iskolának igazgatónője, amelynek menzáján a múlt héten 23 gyerek szenvedett halálos ételmérgezést.

Az igazgatónő egy hete bujkált, de szerdán önként jelentkezett a rendőrségen. A Bihar állambeli iskola szakácsa elmondta, hogy gyanúsnak találta a főzőolajat, amit az ebéd elkészítéséhez használnia kellett. Az igazgatónő azonban rendben találta és utasította szakácsot a főzésre. Később kiderült, hogy az olajat egy olyan konténerben tárolták, amelyben korábban mérgező rovarirtó volt. 23 gyerek halt meg. Az igazgatónő a múlt hét közepe óta bujkált, a rendőrség nagy erőkkel kereste, de végül önként adta föl magát. Az eset óriási felháborodást keltett India-szerte. Az indiai tanítók szövetsége az ingyen ebédek bojkottja mellett döntött. Indiában százmillió szegény sorsú kisiskolás részesült ingyenes étkezésben az iskolai menzákon. A tanítók a bojkottól a jobb higiéniai feltételek megteremtését és a szigorúbb ellenőrzés bevezetését remélik. A helyzet ellentmondásos, mert az ingyen étkezdék működtetését jelenleg törvény írja elő.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez