.
Jelenleg több mint 1300 japán cég működik Nagy Britanniában és ezek több mint 130 ezer embert alkalmaznak. Az Európai Unióban itt van a legtöbb japán beruházás.” Mindez azért, mert Nagy Britannia az Európai Unió tagja. Ha kilépne és a japán cégeknek vámot kellene fizetniük az európai piacokon, akkor ez alapvetően megváltoztatná az üzleti döntéseket.”
Mindez abból a jelentésből derül ki, melyet a brit külügyminisztérium készített, és amely aziránt tudakozódott, vajon Japán hogy fogadná, ha Nagy Britannia kilépne az Európai Unióból.
Cameron kormányfő azt ígérte, hogy népszavazást rendeznek ebben az ügyben és azt követően újratárgyalnák London és Brüsszel viszonyát.
Japán ugyanakkor hangsúlyozta, hogy igen fontosnak tartja a kapcsolatok fejlesztését az Európai Unióval és azt reméli, hogy Nagy Britannia is az Unión belül kívánja megvalósítani terveit. Japán a világ harmadik számú gazdasági nagyhatalma, legfontosabb kereskedelmi partnerei: Kína, az Egyesült Államok és az Európai Unió. A japán világcégek hatalmas piacokban gondolkodnak, számukra a 60 milliós Anglia nem világgazdasági tényező többé.