Szumátra szigetén a Mont Leuser nemzeti park a legjelentősebb vadvédelmi terület. Itt él az utolsó hatezernyi indonéziai orángután, és a park az ugyancsak veszélyeztetett elefántoknak és tigriseknek is otthont ad. De a védelem távolról sem 100 százalékos, a közeli falvakból az emberek nagyon gyakran az erdőbe merészkednek. Mert ott sok értékes növény- és fafajta is található.
Hat fiatalember hosszabb gyűjtögető túrára indult az őserdő egyik legsűrűbb részébe. Felállítottak egy csapdát, abban a reményben, hogy antilopot vagy szavast fognak, amely biztosítja számukra az élelmezést. De végül egy kistigris esett a csapdába és el is pusztult. A környék felnőtt tigrisei lecsaptak a behatolókra és egyiküket meg is ölték. A többiek fel tudtak menekülni egy jókora fára.
De a négy csíkos nagymacska nem tágított, azóta is a fa környékén járőröznek. A falubéliek három nap eltelte után csak annyit tudtak, hogy a fiatalok még nem tértek vissza az erdei gyűjtögetésből, ezért riasztották a rendőröket és a vadőröket. Ők találták meg a menedéket adó fát, amelynek tetején már három napja várták a segítséget a fiatalemberek. De a mentőakciót nagyon gondosan elő kell készíteni, hiszen a tigrisek bármikor támadhatnak. Ártalmatlanításukhoz igyekeznek majd altatólövedéket használni, éles lőszert csak végszükség esetén.
Hiszen Indonézia egyik legveszélyeztetettebb állatfajáról van szó. A szumátrai vadonban már csak 400-500 tigris él. Élőhelyük szűkül, mert a jövedelmező pálmaültetvényeknek erdőirtással teremtenek helyet. Az ember és a tigris konfliktusának olykor tragikus következményei vannak, hosszú távon persze a tigris a vesztes. Hacsak nem hoznak hatékony intézkedéseket a nemzeti park védelmére. A feladat nem megoldhatatlan, Indiában például sikerült megállítani a tigrisállomány fogyását.