Kínai-orosz haditengerészeti gyakorlat

Július 12-ig tartanak a közös manőverek, amelyek helyszíne a Japán-tenger. Kína és Oroszország 2005 óta tart közös hadgyakorlatokat, az első közös tengeri gyakorlat tavaly volt.

 

Kína 4 rombolóval, két rakétákkal felszerelt fregattal és egy kísérő, támogató hajóval vesz részt a műveletekben. Az orosz haditengerészet 11 hajót, egy tengeralattjárót és három repülőgépet mozgósít. Kínai részről hangsúlyozták, hogy a gyakorlat senki ellen nem irányul és kizárólag az orosz-kínai együttműködés elmélyítését szolgálja. Rutin manővereket gyakorolnak, illetve kalózok fogságába esett vízi járművek kiszabadítását szimulálják. Megfigyelők ugyanakkor emlékeztetnek rá, hogy Kína területi vitában áll Japánnal, amely épp a múlt hónapban az Egyesült Államokkal tartott közös hadgyakorlatot. De Kínának néhány délkelet-ázsiai országgal is hasonló, egyelőre csak politikai konfliktusa van. Ez utóbbiak közül a Fülöp-szigetek és Vietnam is igyekszik mind jobb kapcsolatokat kialakítani a térségben állomásozó 7. amerikai flottával. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez