A phenjani kormány külügyi tárcavezetője is részt vesz a Bruneiben zajló nagyszabású ázsiai biztonsági tanácskozáson. Felszólalásában Pak Ui Chun feltétek nélküli tárgyalásokra szólította fel az Egyesült Államokat. Szinte ultimátumot intézett Washingtonhoz mondván, csak így kerülhető el egy esetleges háború a Koreai-félszigeten. Ez a harcias hangnem azért volt szükséges, hogy leplezzék Észak-Korea meghátrálását. Nemrég még az USA-t fenyegette atomcsapással a phenjani propaganda, most viszont már tárgyalna. A feszültség teljes diplomáciai elszigeteltségbe sodorta Észak-Koreát és ennek gazdasági következményi is vannak.
Ezért próbálja most „konstruktívabb” arcát mutatni a rezsim. Kerry amerikai külügyminiszter azonban még az észak-koreai felszólalás előtt leszögezte: Phenjannak fel kell hagynia a katonai célú nukleáris programmal és ebben teljes az egyetértés Kínával és Oroszországgal is. Vagyis Amerikának van tárgyalási feltétele, méghozzá nem is akármilyen. Előbb-utóbb azonban újra fog indulni a dialógus Észak-Koreával, amely nincs az erő pozíciójában és kénytelen lesz elfogadni erősebb ellenfelei feltételeit. Vagy legalábbis úgy tesz, mintha elfogadná, ahogy ez az elmúlt években is mindig megtörtént a feszültség enyhülésének időszakaiban.