Jövőre indulhat az építkezés- jelentette ki Vang Csing/Wang Jing/. A meglehetősen kevéssé ismert kínai milliárdos Nicaraguában ismertette a csatorna nyomvonalát, amely lehetővé tenné, hogy a hajók több száz kilométerrel rövidebb utat tegyenek meg New York és San Francisco között, mint jelenleg a Panama csatorna érintésével. Hasonló terve az Egyesült Államoknak is volt körülbelül 100 évvel ezelőtt, de különböző regionális konfliktusok miatt az akkor meghiúsult.
Az a csatorna Nicaraguát és Costa Ricát szelte volna át. Most a kínai milliárdos azt ígéri: mindez megvalósul, és mindenki jól jár. Nicaragua baloldali elnöke és kormánya is erről van meggyőződve ám az ellenzék annál kevésbé. Azt tudakolják, hogy ki ez az ismeretlen kínai milliárdos és ki áll mögötte? Csak nem a kínai Vörös Hadsereg? A vállalkozó cáfol, de való igaz, hogy eddig külföldön kevesen hallottak róla. De manapság Kínában sok a gyorsan megszerzett vagyon…
Lesz-e elég pénze a kínai milliárdosnak? “Nem blöffölök! Nem ez lesz az első olyan kínai nagyberuházás, amelyik befuccsol!”- fogadkozott nicaraguai sajtóértekezletén a milliárdos vállalkozó. Aki persze nem ingyen fáradozik: Nicaragua kormányától 50 éves koncessziót kapott! Nem sok ez?- tudakolja az ellenzék, amely népszavazást akar az új “Panama csatornáról”. Persze nem véletlen, hogy a panama kifejezés sok nyelvben épp a nagy összegű korrupció szimbóluma lett!
A Panama csatorna sem szigorú erkölcsi alapon épült. Miért várjuk el akkor utódjától és potenciális vetélytársától a kínai Nicaragua csatornától, hogy kizárólag önzetlen jóakarat műve legyen és el is készüljön 2020-ra?!…