Itt a tudományos kísérletek mellett Wang Yapingnek, a személyzet nő tagjának arra is volt ideje, hogy videó órát tartson az űrutazás rejtelmeiről. Ez a maga műfajában premier volt, hiszen eddig még egyetlen űrhajós sem folytatott oktatói tevékenységet egy űrállomásról. A három űrhajós, kínai idő szerint reggel nyolckor ért földet belső-Mongóliában, érkezésüket élőben közvetítette a kínai állami tv. A földi atmoszférához való másfél órás alkalmazkodás után épségben, egészségben másztak ki a leszálló egységből.
A Shenzou-10 parancsnoka, Nie Haisheng, már a második űrutazásában vett részt, amely egyébként az eddigi leghosszabb kínai űrmisszió volt. Összesen 470 órát töltött odafenn, így jelenleg ő az űrben való tartózkodás kínai rekordere. A Shenzou-10 az ötödik olyan kínai űrhajó, amely embert vitt a világűrbe. Az első kínai űrutazás 10 évvel ezelőtt volt.