Kasmíri vizit kritikus időszakban

Singh indiai kormányfő egy nappal azután érkezett Kasmírba, hogy iszlám szélsőségesek megöltek nyolc indiai katonát.

 

Ez a látogatás már régóta be volt tervezve. Egy erőmű ünnepélyes alapkőletételén, illetve egy vasúti alagút felavatásán kellett volna csak részt vennie a kormányfőnek. De a hétfői események új politikai dimenziót adtak a vizitnek. A hét első napján ugyanis iszlamista szélsőségesek megtámadták az indiai hadsereg fegyverszállító konvoját és nyolc katonát megöltek. Öt év óta ez volt a legsúlyosabb terrorcselekmény Kasmírban. E muzulmán többségű régió nagyobbik része Brit-India széthullásakor Indiai fennhatóság alá került.

Az indiai muzulmánoknak „nemzeti otthont” adó Pakisztánhoz csak a kisebbik része. Emiatt három háború volt már a két ország között, és az indiai Kasmírban változatlanul aktívak az iszlám szélsőségesek. Akiket Pakisztán váltakozó intenzitással támogat. Az utóbbi néhány évben a kasmíri vitát háttérbe szorították India és Pakisztán közös gazdasági érdekei. De néhány hónapja újra aktívabbak az iszlamista fegyveresek.

Nemrég új kormány alakult Pakisztánban a Muzulmán Liga vezetésével. Nawaz Sharif kormányfő az Indiával való kapcsolatok javítását ígérte, de a párt tömegbázisa kasmír kapcsán „harciasságot” várna a kormánytól. Ebben a helyzetben mindkét kabinetnek nagy önmérsékletet kell tanúsítania, hogy ne eszkalálódjon a feszültség Kasmírban. Indiában jövőre választások lesznek és az ellenzéken belül egyre erősebbek és hangosabbak a hindu nacionalisták. Tehát a kasmíri csatát mindkét kormányfőnek a saját szélsőségesei ellen kell megvívnia.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez