A kivitel bővülése összefügg a japán jen árfolyamával, amely tavaly november óta 25 százalékkal csökkent a dollárhoz képest. Az utóbbi napokban volt ugyan némi erősödés, de összességében a tendencia folytatódik. A Shinzo Abe vezette kormány gazdaságélénkítő programja minden jel szerint bevált. Bővül a hazai kereslet is, hála a jegybank nagymértékű pénzkibocsátásnak. De a japán gazdaság motorja mégiscsak az export. Az Egyesült Államokba irányuló kivitel 16 százalékkal nőtt, a kínai export pedig 8,3 százalékkal. Ez azért figyelemre méltó, mert a területi viták miatt komoly politikai konfliktus is kialakult, és ez direkt módon érintette a gazdasági kapcsolatokat is. De a jelek szerint sikerült kilábalni a hullámvölgyből.