EU-Kína: tárgyaljunk!

Az Európai Uniónak és Kínának meg kell állapodnia Kínával úgy, hogy senki se járjon rosszul! Ezt hangsúlyozta Francois Hollande elnök sajtóértekezletén Japánban.

 

Az Európai Unió büntetővámot vetett ki kínai napelemekre. Válaszul Peking dömping eljárást indított az uniós borexport ellen. Ez igen érzékenyen érinti Franciaországot, a világ legnagyobb borexportőrét, melynek egyik legnagyobb piaca épp Kína. Peking a kiszivárgott hírek szerint újabb lépést is fontolgat: ez az uniós államokból érkező luxusautókat érintené! Li Kecsiang kínai miniszterelnök Európában járva nyíltan megmondta: ha az Európai Unió diszkriminációt alkalmaz Kínával szemben, akkor erre Peking hasonló módon válaszol!
Francois Hollande most békülékenyen annyit mondott, hogy “nekünk, franciáknak érdekünk, hogy minél többet tudjunk eladni Kínában. Az már a mi dolgunk, hogy a saját termékeinket versenyképessé tegyük!” Az Európai Unió azt állítja, hogy Kína állami pénzekkel támogatja a napelemek gyártását és exportját és ezzel jogtalan előnyökhöz juttatja a kínai cégeket. Kereskedelmi háború is kibontakozhat ebből. Li Kecsiang kormányfő hangsúlyozta, hogy Kína a szabadkereskedelem híve. Kínának az Európai Unió a legnagyobb kereskedelmi partnere. Mindkét fél érdekelt a megegyezésben. “Úgy kell megoldanunk a dolgot, hogy egyetlen ország se jusson jogtalan előnyökhöz!”- hangsúlyozta Francois Hollande francia elnök, aki az EU és Kína kereskedelmi vitáiról nyilatkozott sajtóértekezletén Tokióban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez