Sharif elítélte az amerikai dróncsapást

Pakisztán hamarosan hivatalba lépő új kormányfője sajnálatosnak és a nemzetközi joggal ellentétben állónak nevezte a szerdai amerikai dróntámadást.
A robotrepülőről „halálosan pontosan” talált célba két rakéta. Azt a Miranshah-ban lévő házat rombolták le, ahol Waliur Rahman, a pakisztáni tálibok főparancsnok-helyettese töltötte az éjszakát. Rehman és rajta kívül még öt tálib meghalt. A májusi választásokat megnyert Nawaz Sharif némi gondolkodás után adta ki elítélő nyilatkozatát. Ebben az áll, hogy a dróncsapás Pakisztán szuverenitásának a megsértése volt és ellentétben áll a nemzetközi joggal. Közben a pakisztáni hadsereg is végrehajtott egy szárazföldi hadműveletet a lázadók ellen és 34 tálibot ölt meg. Most mindenki azt találgatja, mi lesz az új kormány tényleges „tálib politikája”. A kampányban Sharif még tárgyalásokat javasolt és a hosszú távon nem zárta ki a megbékélést a tálibokkal. Ők erre úgy reagáltak, hogy nem támadták Sharif pártjának jelöltjeit, miközben más pártok képviselői ellen vagy tucatnyi merényletet hajtottak végre. Sharifnak egyszerre kell harcolnia a tálibok ellen, ugyanakkor taktikáznia is kell, ha hosszú távon békét akar. Amerika ellenesnek kell mutatkoznia, mert ezt várja el a közvélemény. Viszont nem mondhat le a  milliárdos amerikai segélyekről sem. Föl van adva tehát a lecke az új pakisztáni kormányfőnek.
 
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez