A visszatérés az országba, amelyet csaknem három éve hagytam el, az ismeretlen félelmével tölt el. Bűntudatot éreztem, amikor elmentem, most viszont egyből örömöt, ahogy a lábam hazai földre teszem.
Amikor a felkelésről tudósítottam Damaszkuszból, behívtak a hadseregbe, ezért elmenekültem. Váratlanul, 24 óra alatt lett menekült belőlem.
Jóllehet eljöttem otthonról, a szíriai konfliktus soha nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, közel kell lennem az országomhoz, és ezekben a kritikus időkben a többi szíriai mellett kell állnom. Ez egyre közelebb és közelebb hajtott a szíriai határhoz. A konfliktus már 150 ezer ember életét követelte.
Olyan területen léptem át az északi határt, amelyet a Szabad Szíriai Hadsereg egyik legerősebb alakulata ellenőriz. Egyből elöntött a szabadság érzése. Három évtizeden keresztül olyan Szíriában nőttem fel és éltem, amelyik nem kínált politikai jogokat a polgárainak. Visszatérve először beszélhettem szabadon politikáról az emberekkel. Anélkül, hogy nem kellett félnem a titkosrendőrség megtorlásától. Korábban a politikai aktivitás magával hordozta a félelmet: eltűnhetsz Szíria egyik hirhedt börtönében.
A szólás szabadsága hihetetlen öröm: a biztonság valódi érzése, amelyet egy emberi alapjog táplál. A biztonságé, amely egy fejlődő közösségből és civil társadalomból árad. Amelyik a kezébe veszi a lakóterülete irányítását és a szolgáltatások biztosítását. Az ellenőrző pontokon álló harcosok meleg üdvözlése és mosolya a védettség érzésével tölt el. Régen a damaszkuszi ellenőrző pontok megfélemlítést jelentettek. Azzal fenyegették a civileket, hogy eltűnhetnek, ha nem engedelmeskednek.
Irónikus biztonságban érezni magad olyan nyugtalan területeken, ahol az emberek hetente többször is légicsapásnak vagy aknatűznek vannak kitéve a lakónegyedekben vagy azok közelében. A helyiek hozzáedzőttek a támadásokhoz. “Minden nap várjuk, hogy hordóbombákat dobnak ránk” – mondja mosolyogva egy fiatal segélymunkás. “Ha nem jönnek a szokott időben, aggódunk.” Ez tényleg fausti alku: a testi biztonságukat cserélték a szabadság örömére.
Az állandó fenyegettség mellett hiány van gyakorlatilag mindenből, ami az élethez kell. Ívóvízből, ételből, áramból, és a kommunikáció minden formájából, beleértve az internetet vagy a mobilt is. A felszabadított területek sok lakója úgy hiszi: a szükséges dolgok hiánya és a rendszeres bombázás az Asszad rezsim büntetése azért, mert a lázadók kezén lévő területeken élnek.
Miközben az élet megy tovább, és folyik a szinte naponkénti bombázás, a világ félrenéz. Ha valaki közelről szemléli a konfliktust, látja, hogy sokszoros háború folyik egyidejűleg Szíriában: az egyik a harc a politikai szabadságért és a társadalmi igazságosságért, amelyet szíriai harcosok vívnak. Egy másik a hódítás, amelyet a globális dzsihádisták, konkrétan az Iszlám Állam, az ISIS vív. Aztán ott van egy geopolitikai és ideológiai távháború, amelyet térségbeli és nemzetközi hatalmak manipulálnak és támogatnak: Szaúd-Arábia, Katar, Irán és Oroszország például.
De az összes harc emberi veszteségei a szíriai népet érik. Az országot eluraló erőszak tragikus következményei már csaknem kibírhatatlanok, főleg a népesség leghátrányosabb csoportjai számára. Egy öregedő, otthonából elűzött özvegy szomorú arca, amikor a sátra előtt ül, és a tiszta eget bámulja, képet ad arról a kelepcéről, amelybe a háború lökte a szíriaiakat. “Senkim nincs, aki gondomat viselné. Három fiam van, de mindegyik harcol. Eddig havonta egyszer meglátogattak, és egy kis zsebpénzt hoztak. De most már hónapok óta nem láttam őket” – mondja, miközben a könnyeit törölgeti.
A szerencsétlen szíriaiak helyzete gyakran marad észrevétlen a nemzetközi médiában. A tudósítások többnyire arról szólnak, hogy szélsőségesek harcolnak a diktatúra ellen egy távoli háborúban. Az emberek szenvedése, és az, hogy fiatalok egész generációja törekszik jobb életre, arra, hogy része legyen a szabad világ értékeiben, észrevétlen marad.
A szíriai fiatalok voltak azok, akik békésen tüntettek, társadalmi változásokat és több szabadságot akartak. De a törekvésük egy nagy háborúhoz vezetett: olyanhoz, amelyhez nincs közük. A szíriai aktivisták akaratukon kívül voltak a kirobbantói a konfliktusnak, amikor szembeszálltak a titkosrendőrség brutalitásával, és folytatták békés tiltakozásukat és politikai aktivitásukat.
A legtöbbjük ma menekültként él valahol a világban. Menekültként magam is azt érzem: nem csak a most folyó távoli háború választ el a saját országom jövőjétől, de a média is, amelyik megfeledkezik rólunk.
Az emberi veszteségeken túl, amelyeket Szíria elszenvedett az utóbbi három évben, itt van még az is, hogy ha az ország bizonyos részein születtél, akkor nincs részed a születőfélben lévő szabadság megünneplésében. És ez az én generációm legnagyobb vesztesége.