Japán parlament: igen a rekordköltségvetésre

Japán, Tokió   –    906 milliárd dolláros büdzsét szavazott meg a tokiói törvényhozás.

Az új költségvetés egyik érdekessége, a rekordösszegen túl, hogy 11 év után először nőnek a védelmi kiadások. Shinzo Abe egyik jelszava, ami a választási győzelemhez segítette tavaly télen, az erős Japán megteremtésének ígérete volt. Most ez a költségvetésben is „konkretizálódik”. De még fontosabb aduja volt a gazdaság éltre keltése. Ennek érdekében soha nem látott központi költekezésbe kezdett, a nemzeti bank pedig beindította bankóprést. Az új költségvetés felét kötvénykibocsátásból fedezik, japán államadóssága már meghaladja a GDP kétszeresét. De itt más típusúak a gondok, mint Európában. Japánt hosszú időn keresztül a defláció, vagyis az árak csökkenése fojtogatta. Ezen masszív állami források mozgósításával igyekszik változtatni Shinzo Abe kormánya. A költségvetést a felsőház, ahol az ellenzék van többségben elvetette, de végülis az alsóházi szavazás volt a döntő. Japánban egyébként júliusban újraválasztják a felsőházat, és jó esély van arra, hogy itt is többségbe kerül a Liberális Demokrata Párt vezette koalíció. (AP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez