Sőt szinte tolakodóan szembeszökő a gép oldalára festett 731-es szám, miközben a mosolygó japán kormányfő szinte csak statiszta a jól megkomponált fotón. Amely óriási felháborodást váltott ki Dél-Koreában. Ide most egy kis visszapillantás kell. A japán császári hadseregben az 1930-as években alakult meg az a különleges, titkos egység, amelynek feladata a vegyi és biológiai fegyverek kipróbálása volt, méghozzá élő személyeken, koreai és kínai hadifoglyokon, illetve a megszállt területekről elhurcolt civileken. Ennek az egységnek volt a fedőszáma a 731. És ezt a számot még ma is mindenki jól ismeri, a borzalmakat átélt generációk leszármazottai is. A 731-es részleg Shiro Ishii, „a japán Mengele” vezetésével egészen a II. világháború végéig folytatta a kísérleteket. Ez is az egyik feldolgozatlan tragikus epizódja Japán és szomszédai történelmének, az egység legtöbb tagja megúszta a felelősségre vonást. Az áldozatok számáról csak becslések vannak, ezek szerint kb. 10 ezer ember vesztette életét a gyilkos hatású vegyi és biológiai kísérletek során. Shinzo Abe a napokban meglátogatott egy légvédelmi egységet és a fotó kedvéért maga is beleült egy kiképzési célokat szolgáló, régi típusú vadászgépbe. És ennek oldalán a 731-es szám virít, a fotó sok japán lapban megjelent. A dél-koreai sajtó szerint ez a szám annyira elhíresült, hogy szó sem lehet véletlenről. Tudatos provokációról annál inkább. Hiszen a tragikus emlékű szám pár nappal azután került a japán címlapokra, hogy Oszaka polgármestere indokoltnak nevezte a második világháború alatti szexrabszolgaságot. Vagy 200 ezer koreai, kínai és Fülöp-szigeteki nőt kényszerítettek szexuális szolgáltatásokra a megszálló japán katonák a világháború alatt. Az oszakai polgármester szavait csak feltűnően „hűvös” elhatárolódás követte a kormány részéről, tehát a dél-koreai értékelések szerint a japán kormány szinte tudatosan hoz elő olyan történelmi emlékeket, amelyek a szomszédok számára nyomasztóak, de sok Japánban még most is nemzeti büszkeség vagy felsőbbrendűség érzetét keltik. (RFI)