A Ben-Gurion változatlanul teljes kapacitással működik, mióta hétfőn éjjel megkezdődött a légioffenzíva a Gázai övezet ellen és erősödtek a palesztin fegyveresek rakétatámadásai Izrael ellen. A külföldi légitársaságok is változatlanul használják, csupán a légifolyosók kerültek valamivel északabbra.
“A Hamasz fegyveres szárnya elhatározta, hogy válaszol az izraeli agresszióra, és figyelmeztetjük Önöket, hogy ne indítsanak járatokat a Ben-Gurion reptérre, amely az egyik célpontunk lesz, mert katonai támaszpont is van a területén” – áll az Ezzedin el Kasszam brigádok közleményében.
A csoport azt mondja: azért adta ki a figyelmeztetést, hogy ne sérüljenek meg utasok az akcióban. És azt állítja, hogy ma már lőtt is ki rakétát a reptérre.
Az izraeli repülésügyi hatóság szóvivője szerint egy sziréna valóban megszólalt a Ben-Gurionon, 10 percre meg is állt minden tevékenység a repülőtéren, de ez csak a Tel Aviv környékére kiadott általános riadó része volt, és nem azért történt, mert bármi is fenyegette közvetlenül a légikikötőt.
A Gázából kilőtt rakéták meglehetősen pontatlanok, és semmi hír nincs arról, hogy akárcsak egy is földet ért volna közülük a Ben-Gurion közelében. Amelynek térsége egyébként az izraeli rakétaelhárító pajzs, a Vaskupola védelme alatt áll.
Közben az izraeli hadvezetés ma közölte, hogy a hadsereg készen áll a szárazföldi bevetésre a Gázai övezet ellen, csak a politikai döntésre vár.
A vezérkar szerint a hadművelet kiterjesztése nagyban segítené a “terror infrastruktúrájának” felszámolását az övezetben. A következő 36 óra kritikus lesz. A gázai határnál készen állnak az erők, a tisztek szerint a következő két napban sor kerülhet a behatolásra az övezetbe – mondta délután a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Beni Ganc vezérkari főnök szerint a gázai fegyveres csoportok több ezer rakétája sérült meg az elmúlt napok légicsapásaiban, több százzal pedig hiába próbálkoztak, nem tudták kilőni őket. Az izraeli offenzíva célja éppen a Gázából érkező rakétatámadások megállítása.