Az USA kilenc katonai bázis ellenőrzését szeretné fenntartani még 2014 után is Afganisztánban – állítja Hamid Karzai

Afganisztán, Kabul    –    Az afgán elnök nem ellenzi, hogy a harcoló erők kivonása után az amerikai tanácsadók és kiképzők továbbra is fontos szerpet töltsenek be.

Karzai a kabuli egyetemre látogatott. Ott elmondott beszédét az afgán állami tv élőben közvetítette. Karzai közölte, hogy „kényes tárgyalások” zajlanak az USA-val a 2014 utáni amerikai katonai jelenlét jellegéről, a tanácsadók és kiképzők számáról, továbbá jogi státuszukról. De a megbeszélések bizalmas jellege ellenére is Karzai”elkottyantott” egy fontos információt. Eszerint az USA kilenc afganisztáni katonai bázis ellenőrzését szeretetné megtartani a harcoló csapatok 2014-es kivonása után. Karzai azt állította, hogy ő ezt nem is ellenezné. Egyelőre nem tudni, miért hozta nyilvánosságra ezt az amerikai igényt Karzai, aki az utóbbi időben igyekszik az „amerikaiakkal bátran szembeszálló” politikus szerepében fellépni. Valóban régóta titkos tárgyalások zajlanak a 2014 utáni amerikai jelenlétről, amelynek szükségességében mindkét fél egyetért. A vita az amerikaiak jogi státuszáról és létszámáról folyik. Pontosabban ez utóbbiról először Washingtonnak kellene hivatalos javaslatot előterjeszteni, de ez még nem történt meg. A háttérből származó információk szerint az amerikai katonai és politikai vezetés 5 és 20 ezer közötti kontingensben gondolkodik. (RFI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez