Hét NATO katona halt meg Afganisztánban egy nap alatt

Afganisztán, Kabul  –   Egy út menti bomba és egy „belső” támadó, vagyis egy egyenruhás afgán végzett velük.

A nemzetközi erők főparancsnoksága rövid közleményében csak azt jelezte, hogy hét katonájuk vesztette életét. Helyi afgán illetékesek illetve névtelen amerikai források azonban közölték, hogy az áldozatok amerikaiak. Kandhar környékén rutinjellegű járőrszolgálatot teljesített öt amerikai katona, Maiwand körzetében. Járművük közvetlen közelében egy házilagos készítésű bomba robbant, egyikük sem élte túl a támadást. A kandahari rendőrfőnök közölte, valamennyien amerikaiak voltak. Ugyanebben a régióban a hét elején, hasonló körülmények között három brit katona vesztette életét. A nyugat-afganisztáni Farahban a NATO-val elvben szövetséges afgán kormányhadsereg egyik tagja lőtt le két külföldi katonát. A vizsgálat zajlik, a részletek egyelőre ismeretlenek. Az AP hírügynökség egy neve mellőzését kérő amerikai illetékestől úgy értesült, hogy mindkét áldozat amerikai. A jelek szerint tehát a tálibok tartják ígéretüket és az idei nagy tavaszi hadjárat intenzitása felülmúlja a korábbi években érzékelt szintet. (AP,BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez