További halálos áldozatok a véres pakisztáni választási kampányban

Pakisztán, Karacsi   –      Már hatvan fölött jár a halottak száma, a merényleteket a tálibok követik el.

A szélsőséges iszlamista mozgalom elutasítja a parlamenti demokráciát, és az ahhoz vezető választást is. Mindezt valamiféle idegenszerű, mesterséges nyugati kreációnak tekintik. Számukra a vallási alapú iszlám köztársaság vagy inkább kalifátus lenne az igazán üdvözítő, és ennek megteremtéséért harcolnak. Most például úgy, hogy szisztematikusan gyilkolják a jelöltjeit azoknak a pártoknak, amelyeket ők „veszélyesen” világinak, vagyis istentagadónak tekintenek. Karacsiban a Muttahida Qaumi Movement  (MQM) nevű párt két irodájánál is robbantás volt, hárman haltak meg. Egy nappal korábban az MQM egyik ismert helyi vezetőjét lelőtték. Ugyanez a sors várt az Awami National Party egyik jelöltjére is. Ő a mecsetből jött ki imáról, amikor rálőttek. Vele volt öt éves kisfia is, aki szintén meghalt a merényletben. A múlt hét elején a pakisztáni hadsereg főparancsnoka közölte: a haderő a választások megtartásában érdekelt. Ezzel eloszlatta a rémhíreket, amelyek szerint a hadsereg esetleg közbeléphet, elkerülendő a merényletek okozta teljes káoszt. De Pakisztán, sajnálatos módon, hozzászokott már a véres hétköznapokhoz, amelyek már a választási kampány kezdete előtt is jellemzőek voltak. Így a jelek szerint május 11-én meglesz a „történelmi voksolás”. Hiszen Pakisztánban most először fordulhat majd elő, hogy egy mandátumát kitöltött választott kormánytöbbség, egy ugyancsak választásokon felhatalmazást nyert többségnek adhatja majd át a hatalmat. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez