Még áprilisban, indiai közlés szerint, kínai katonák indiai területen létesítettek új megfigyelő posztokat. Kína tagadta a határsértést. Erre India is lépett, ők is újabb állásokat alakítottak ki. Történt mindez „ a világ tetején” a két ország máig vitatott himalájai határvonala mentén. Fél évszázada még háborút is vívott a két ország e vitatott négyzetmérföldekért, és a határt azóta is eltérő módon értelmezik. Nemrég diplomáciai botrány kavarodott abból, hogy egy kínai hivatalos kiadványhoz mellékelt térképen kínainak tüntettek fel indiai területeket. De a határkérdés mostanában nem igazi vitatéma Kína és India között. Most is sikerült gyorsan lecsillapítani a feszültséget, amit a helyi parancsnokok túlkapása válthatott ki. Felsőbb utasításra mindkét fél leszerelte az új ellenőrző állomásokat, az egységeket visszavonták a korábbi pozícióikba. A gyors megállapodást nyilván elősegítette, hogy rápillantottak a diplomáciai naptárra. Az indiai külügyminiszter napokon belül Kínába látogat, május 20-án pedig Indiába érkezik a nemrég hivatalba lépett új kínai kormányfő. (BBC)