Véres választási kampány Pakisztánban

Pakisztán, Iszlamabad   –   A tálibok válogatás nélkül gyilkolják a jelölteket.

Pár napon belül húsz halálos áldozata volt a jelöltek elleni támadásoknak, illetve a választási gyűléseken robbanó pokolgépeknek. Az kampány első halálos áldozata Fakhrul Islam volt, aki egy dél-pakisztáni körzetben az MQM nevű laikus, tehát nem vallási alapon álló párt nevében indult. Négy golyót röpítettek a fejébe. De öngyilkos merénylők vérfürdővé változtatták a Nemzeti Avami Párt és a Muzulmán Liga választási gyűlését is. Az első konzervatív, nacionalista mozgalom, a másik a legnagyobb iszlám alapon álló, de nem szélsőséges iszlamista párt. A tálibok viszont minden mozgalmat és jelöltet ellenségnek tekintenek. Mert szerintük a maga a választás és a parlamenti rendszer ellentétes az iszlám ideológiával, ők iszlám államot, emirátust vagy inkább „kalifátust” akarnak. Vagyis olyan rezsimet, mint  amilyen például Afganisztán volt az ottani tálibok uralma idején. A 190 milliós országban rengeteg párt és politikai mozgalom működik. Ráadásul nemcsak országos, hanem helyi, tartományi választások is lesznek május 11-én. Vagyis naponta gyűlések százait tartják országszerte. A rendőrség fokozott védelmet ígért, de a jelek szerint egyszerűen képtelen a jelöltek biztonságát garantálni.(RFI) 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez