13 halott harcos – kezdődik a tálibok tavaszi hadjárata

 

Afganisztán, Kabul  –   Legalább 13 kormánykatonát öltek meg Kunar tartományban egy rajtaütés során.

Több mint száz, feltűnően jól fegyverzett tálib harcos, három irányból indított összehangolt támadást a kormányhadsereg egy előretolt bázisa ellen. A színhely Kunar tartomány, Nari körzete, nem messze a pakisztáni határtól. A heves tűzharcban a tálibok szinte teljesen rommá lőtték az erődítményt. Később csak a tartományi központból érkezett erősítés tudta őket visszaverni. 13 kormánykatona holttestét találták meg eddig, de korántsem biztos, hogy ez a végső mérleg. Tavasszal a tálibok, a jobb idő beköszöntével, mindig aktívabbá válnak, és ahogy ők mondják, tavaszi hadjáratot indítanak. Katonai szakértők szerint az idei, tavaszi és nyári harctéri fejlemények tesztértékűek lesznek. Ez az utolsó év, hogy a kormányerők, baj esetén, érdemi NATO támogatásra számíthatnak. 2014 már gyakorlatilag a kivonulás jegyében telik, és akkor szinte már csak a saját hadseregére támaszkodhat a kabuli vezetés. A kormányhadsereg idei mérlegéből egyértelműen lehet majd következtetni arra, mi várható jövőre és a külföldi erők teljes kivonását követő időszakban. (AFP, Le Monde)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez